A kommunizmus áldozatainak emléknapja

A kommunizmus áldozatainak emléknapja

A paraszti gazdaságok 1948 és 1961 közötti kollektivizálása a népesség közel felét érintette Magyarországon. A paraszti tulajdon felszámolását, a földek és az emberek termelőszövetkezetekbe kényszerítését a kommunista hatalom megfélemlítéssel és erőszakkal érte el. Eközben feldúlta, majd felszámolta a hagyományos közösségeket, a hozzájuk kapcsolódó kultúrát, életmódot.
Az erőszakos kollektivizálás történetét bemutató film az egykori üldözöttekre, meghurcoltakra, áldozatokra, az érintett családokra emlékezik. A filmben megszólaltatott emberek az említett korszak tanúi. Történeteik, valamint a bemutatott korabeli híradórészletek, egykori dokumentumok felidézik, hogyan terrorizálták a kommunista diktatúra alatt a parasztságot, belekényszerítve őket a termelőszövetkezetekbe.
Az Apáink földje című film a Sorsfordítás. A paraszti társadalom felszámolása, 1945–1962 megemlékezéssorozathoz készült.

A film a Nemzeti Emlékezet Bizottsága megbízásából készült, közreműködő partner az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság.
Kiadója a Nemzeti Emlékezet Bizottsága.

Archív felvételek: Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt.
Archív fotók és dokumentumok: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Diafilmgyártó Kft., Fortepan, Getty Images, Göcseji Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, MTVA-MTI, Országos Széchényi Könyvtár, Rendőrmúzeum, Vágó Sándor magángyűjteménye, wikimedia.

Az alkotás teljes terjedelmében a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) rendelkezésének megfelelően szerzői jogi védelem alatt áll, a szerzői jog jogosultja (jogtulajdonos) a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala. A film bármely részletének felhasználása – az Szjt.-ben meghatározott szabad felhasználást kivéve – csak a jogtulajdonos írásbeli engedélyével lehetséges.

Forrás: https://neb.hu/hu

2022.02.25.