A mezőgazdaságot népszerűsítettük

A mezőgazdaságot népszerűsítették a Tóvárosi iskola diákjainak

A megyeszékhely legnagyobb gyermeklétszámú iskolájában 110 első osztályos kisgyermek részére adta át a pályaorientációs programjához tartozó mezőgazdasági témájú kiadványt, a Gazda leszek! című verses színezőt Varga Imre István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér megyei szervezetének és a Székesfehérvár és Környéke Gazdakör elnöke.

A Tóvárosi Általános Iskola közelében lévő játszótérről a várakozás izgalmával siettek a kisgyermekek a koradélutáni átadóra, melyről pedagógusaiktól előzőleg már értesültek. Fegyelmezetten helyezkedtek el a tágas ebédlőben, hogy meghallgassák a hozzájuk érkezett vendégeket, megtudják, mivel készültek számukra. A fiúk és lányok hamar feloldódtak a jó hangulatú beszélgetés során, hiszen a téma – mint utóbb kiderült – egyáltalán nem volt ismeretlen számukra – tájékoztatta lapunkat Reizingerné Bodai Márta, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) Fejér megyei Gazdasszony tagozatának elnöke.

A megyei kamarai elnök Székelyudvarhelyre tervezett látogatása során három óvodában mutatja be programját.

Az iskolát épp csak megkezdő lurkók a mezőgazdasággal kapcsolatos széleskörű tájékozottságról tettek tanúbizonyságot. Minden kérdésre kezek emelkedtek a magasba, és a gyerekek egymás után mesélték el élményeiket. Megtudtuk, hogy sokan segítenek otthon vagy a nagyszülőknél a kertben, a háziállatok gondozásában, valamint, hogy az iskolának is van egy kiskertje, amelyben fűszereket és gyógynövényeket termesztenek. A környezettudatosság és az egészséges táplálkozás iránti igény, mint kiderült, a vásárlási szokásokban is megnyilvánul. Sokan beszámoltak arról, hogy a helyi piacokra járnak szüleikkel, ahol egészséges és nyomon követhető, friss zöldségeket és gyümölcsöket vásárolnak. Vannak ismereteik a biotermékekről, és meg is tudják fogalmazni azok előnyeit. A mezőgazdasághoz kötődő szakmákról is szívesen beszéltek. Elmondták, hogy egyikük édesanyja pék, másikuk édesapja gépekkel dolgozik a földeken, de érdekelte őket a méhészet és az állattenyésztés is.

A rendezvény végén mindenki megkapta a várva várt színezőt, majd megkereste benne a neki legjobban tetsző oldalakat. Márta tanító néni fel is olvasott pár kiválasztott versikét a gyermekeknek, akik búcsúzóul a témához (és az évszakhoz) illő, őszről és a szüretről, a betakarításról szóló versekkel és dalokkal örvendeztették meg a vendégeket. Varga Imre István elmondta: – Sajnálatos módon egyre kevesebb fiatal választja hivatásául a mezőgazdaságot. A szemléletformálást fiatal korban kell elkezdeni, erre hivatott a Gazda leszek! pályaorientációs program. Célul tűztem ki annak minél szélesebb körben való megismertetését a gyermekekkel és a gyermekek szüleivel, nevelőivel. Nemcsak a megye intézményeibe, hanem országszerte, sőt átlépve az országhatárt, a határon túli magyar gyermekekhez is el szeretnék jutni a közeljövőben. Az agrárkamara megyei szervezetének elnöke október elején Székelyudvarhelyre tervezett látogatása során három óvodában mutatja be programját. Fontosnak tartja minél több gyermekhez eljuttatni az ismeretközlő kiadványt, bízva abban, hogy sikerül ráirányítani a figyelmet erre a fontos területre. Hiszi, hogy az érdeklődés nem áll meg ezen a szinten, és a szakterület népszerűsítésével, idővel elérik az agrárium ügye iránt elkötelezett fiatalok számának növekedését.

Forrás: https://www.feol.hu/helyi-gazdasag/2021/09/a-mezogazdasagot-nepszerusitettek-a-tovarosi-iskola-diakjainak

2021.09.29.