Agrárroadshow-t tartottunk Sárbogárdon

Agrárroadshow-t tartottunk Sárbogárdon

Magyarország kormánya, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége közösen tartott roadshow-jának egyik állomása volt Sárbogárd.

Varga Imre István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér megyei szervezetének elnöke köszöntötte a sárbogárdi művelődési házban Jakab Istvánt, az Országgyűlés alelnökét, Ignácz Balázst, a Magyar Államkincstár igazgatóját és Cseh Tibor Andrást, a Magosz megbízott főtitkárát, valamint Varga Gábor országgyűlési képviselőt.

A résztvevők között többek között szó esett a gazdákat érintő változásokról, de az agrárpolitikáról is. Mint elhangzott, látványosan növekedett az ágazat termelékenysége, ma már két és félszer nagyobb értéket állítanak elő egy hektáron, mint tíz évvel ezelőtt.

Ahogyan fogalmaztak, a koronavírus rámutatott a hazai agrárium kiemelt stratégiai jelentőségére, arra, hogy mennyire fontos az élelmiszer-önellátásunk, hogy a magyar háztartások még a rendkívüli helyzetben se maradjanak élelmiszer nélkül, és ebben kiemelkedő szereppel bírnak a hazai agráriumot, élelmiszer-gazdaságot érintő állami támogatások is.