Ajándékokat kaptak, s adtak

Ajándékokat kaptak, s adtak

Már hagyományosnak tekinthető a Fejér Megyei Önkormányzat, Törő Gábor országgyűlési képviselővel közös kezdeményezése. Idén sem maradhatott el a jótékony célú adomány a Szent Kristóf Házban élők számára.

A csütörtök délutáni adományok átadóján, a megszokottól csupán csak egyben tértek el, idén a megajándékozottak nem kértek fenyőfát. Kértek viszont mindent, ami kézműves elfoglaltságokhoz elengedhetetlen.

A szervezőknek mi sem volt természetesebb, mint minden eszközt beszerezni amivel, rajzolni, festeni, kézimunkázni, alkotni lehet.

A kért ajándékokon kívül nem maradhattak el a gyümölcsök, a szaloncukor sem. Varga Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér megyei elnöke jóvoltából a bentlakók még a helyi termelők által felajánlott mézet és almát is kaptak a karácsonyfa alá.

Az ajándékokat és a meglepetéseket Varga Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér megyei szervezetének elnöke és Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke adták át.

A Szent Kristóf Ház gondozottjai is szolgáltak meglepetéssel az ajándékhozóknak. Zenés-verses műsorral és saját készítésű ajándékokkal köszönték meg a figyelmességet.

Forrás: https://www.feol.hu/helyi-kozelet/2022/12/ajandekokat-kaptak-s-adtak-a-szent-kristof-haz-gondozottjai

2022.12.15.