Az egységes kérelmek leadási határideje lassan lejár

Széles összefogás segíti a gazdákat Fejér megyében

Jövő hét hétfőt tűzték ki határidőnek, az egységes kérelmek leadásához. Az elektronikus felület megkönnyíti a kérelem benyújtását, de szükség esetén a falugazdászok is azonnal segítenek.

Az egységes kérelmek leadási határideje közeleg, ugyanis legkésőbb május 16-ig be kell érkeznie. Aki ezt már régóta csinálja, annak ez az igénylés csupán párperces, rutinszerű adatgyűjtés, néhány dokumentum bemutatása, ám sokan még csak most csöppennek ebbe a világba, melyben Varga Imre István segített nekünk eligazodni.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Fejér megyei elnöke elmondta: – Az egységes kérelem az EU-s területekhez kötődő támogatásoknak a felülete, tulajdonképpen többfajta támogatás közös igénylésének a módja. Jelenleg 43 támogatási jogcímre lehet pályázni, és a támogatást alapvetően a földet használók, valamint az állatokat tartó gazdálkodók kapják. Mint megtudtuk, a támogatás nem egységes, gyakorlatilag elmondható, hogy jogcímenként eltérő mértékű, emellett euróban meghatározott, és így ennek a valutának az árfolyamtól függ. A sok kérelem közül kiemelkedik a területalapú támogatás, melyben a legtöbb gazdálkodó érintett.

A megyei elnöktől megkérdeztük azt is, hogy milyen dokumentációt kell összegyűjteni, hogy akár önállóan, akár segítséggel, de egy menetben elvégezhessük a kérelem benyújtását, illetve, hogy kihez fordulhatunk segítségért, ha elakadunk. Varga elmondta: – Természetesen önállóan is be lehet nyújtani elektronikusan, ügyfélkapun keresztül, de aki még ezt egyedül nem próbálta, annak mindenképpen javasoljuk, hogy keresse fel a legközelebbi Nemzeti Agrárgazdasági Kamara irodáját, és forduljon segítségért a falugazdász-hálózat szakembereihez. Az is kiderült, hogy jelentős összegektől eshetnek el végleg azok a gazdálkodók, akik nem veszik komolyan a határidőt. Ha önállóan készítjük el a kérelem beadását, és hiba van benne, az orvosolható. Az egységes kérelmek leadása minden évben május 15., ám mivel ez a nap idén vasárnapra esik, ezért 16., hétfő a határidő. Aki késik, azt veszteség érheti, ugyanis a határidőt követően még lehet ugyan kérelmet benyújtani 25 napig, de abban az esetben már napi 1% levonással kell kalkulálni.

A határidő lejártát követő 26. naptól nem fogadják be a kérelmeket, olyannyira, hogy lezárul a kérelembenyújtó felület is. Meglehetősen drága a termőföld hazánkban, de ennek ellenére tapasztalható kisebb-nagyobb változás a tulajdonosi struktúrában. Ilyenkor megtörténhet az is, hogy valaki május közepe után kerül tulajdonba. Megkérdeztük Varga Imre Istvánt, hogy mit tud tenni az új tulajdonos? Igényelhet-e, illetve kap-e akár részarány-támogatást? A kamara elnöke így felelt: – Az utolsó szankciós, vagyis a 25. napon kell jogszerű földhasználattal rendelkezni, amennyiben ezentúl történik a tulajdonosváltás, az új tulajdonos a következő évben tud majd kérelmet benyújtani. A régi tulajdonos, vagyis a támogatást igénylő és felvevő, köteles az adott évben a feltételeknek megfelelni, vagy ha a földet értékesíti vagy átadja, akkor meg kell állapodni, hogy ezt a kötelezettséget a gazdaságot átvevő folytatja-e vagy sem. Az átadások esetében az egyes támogatásoknál eltérő szabályok vannak. Jó példa erre az Agrár Környezetgazdálkodás program (AKG), mely esetében csak lezárt évet követően lehet átadni a területet egy új tulajdonosnak, illetve földhasználónak.

Végül arra is rákérdeztünk, hogy hány embert érint ez jelenleg Fejérben? A megyei NAK-elnök információi szerint a tavalyi évben a gazdák 75 százalékának, azaz 4320 gazdálkodónak nyújtottak be egységes kérelmet Fejér megyében. A beadott kérelmek további ügyintézésével összesen 11 046 elektronikus ügylet valósult meg. Az érintettek száma tehát magas, de a befogadás és a feldolgozás folyamatos, hiszen a NAK falugazdászai idén is segítenek a kérelmek határidőn belüli benyújtásában.

Forrás: https://www.feol.hu/helyi-gazdasag/2022/05/az-egyseges-kerelmek-leadasi-hatarideje-lassan-lejar

2022.05.12.