Kihirdették az új KAP-ot meghatározó uniós rendeleteket

Nemzeti Agrárgzdasági Kamara

Három és fél évnyi tárgyalássorozat eredményeként 2021. december 6-án megjelent a KAP reformcsomagot képező KAP Stratégiai Tervről szóló, Horizontális, valamint az Egységes Közös Piacszervezés módosításáról szóló uniós rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában. A jogszabályok a kihirdetést követő naptól lépnek hatályba, de alkalmazni majd 2023. január 1-jétől kell azokat.

Az Európai Parlament a 2021. november 23-i plenáris ülésén szavazta meg a KAP reformot, majd ezt követően került sor az alaprendeletek vita nélküli formális tanácsi elfogadására december 2-án. Az alap jogi aktusok az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő kihirdetést követő napon, tehát 2021. december 7-én lépnek hatályba.

Az említett jogszabályok adják a 2023-2027-es időszaki Közös Agrárpolitika kereteit, amelyek alapján a tagállamok elkészítik az agrár-élelmiszeripari támogatásokat magukban foglaló KAP stratégiai terveiket, valamint végrehajtják azokat a források felhasználásának szabályai szerint. Ezeket a terveket 2021. december 31-ig kell benyújtani az Európai Bizottság felé, majd ezt követően kezdődhet meg a jóváhagyási eljárás a 2022-es év folyamán. Az új KAP 2023. január 1-jével indul, tehát a fenti szabályokat is ettől kezdve kell majd alkalmazni.

Az új Közös Agrárpolitikát meghatározó uniós rendeletek az alábbi számozással jelentek meg:

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2021/2115 RENDELETE (2021. december 2.) a közös agrárpolitika keretében a tagállamok által elkészítendő stratégiai tervhez (KAP stratégiai terv) nyújtott, az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) által finanszírozott támogatásra vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint az 1305/2013/EU és az 1307/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2021/2116 RENDELETE (2021. december 2.) a közös agrárpolitika finanszírozásáról, irányításáról és monitoringjáról, valamint az 1306/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2021/2117 RENDELETE (2021. december 2.) a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról szóló 1308/2013/EU rendelet, a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek minőségrendszereiről szóló 1151/2012/EU rendelet, az ízesített borászati termékek meghatározásáról, megnevezéséről, kiszereléséről, jelöléséről és földrajzi árujelzőinek oltalmáról szóló 251/2014/EU rendelet és az Unió legkülső régiói részére egyedi mezőgazdasági intézkedések megállapításáról szóló 228/2013/EU rendelet módosításáról

Forrás: https://www.nak.hu/sajto/sajtokozlemenyek/104060-kihirdettek-az-uj-kozos-agrarpolitikat-meghatarozo-unios-rendeleteket

2021.12.10.