Megválasztották a NAK megyei tisztségviselőit

2017. november 23-25. között tartották meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei alakuló küldöttgyűléseit, ahol megválasztották a megyei tisztségviselőket.

A 2017. november 3-i kamarai választások eredménye alapján a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és 17 támogató szervezetének küldöttjelölt-listáján szereplő személyek alkotják valamennyi megyében a megyei küldöttgyűlést. A megyei küldöttgyűlések 2017. november 23-25. között megtartották alakuló üléseiket, ahol megválasztották a megyei elnököket és alelnököket, a megyei Etikai Bizottság elnökeit és tagjait, a kamarai osztályok megyei elnökeit, illetve azt a 15 országos küldöttet, akik az országos küldöttgyűlésen képviselik az adott megyét.

A megyei elnök személye 11 megyében változatlan marad: Baranya megyében Rittlinger Józsefet, Békés megyében Kulcsár Lászlót, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Taskó Józsefet, Győr-Moson-Sopron megyében Németh Gergelyt, Jász-Nagykun-Szolnok megyében Hubai Imre Csabát, Komárom-Esztergom megyében Balogh Zoltánt, Nógrád megyében Szandai Józsefet, Somogy megyében Gombos Sándort, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Rácz Imrét, Vas megyében Pusztavámi Mártont, Zala megyében pedig Süle Katalint megerősítette eddigi tisztségében a megyei küldöttgyűlés. Nyolc megyében új elnököt választottak: Bács-Kiskun megyében Gáspár Ferenc, Csongrád megyében Szél István, Fejér megyében Varga Imre, Hajdú-Bihar megyében Szólláth Tibor, Heves megyében Szendrei László, Pest megyében Velkei József, Tolna megyében Vendégh Edit, Veszprém megyében pedig Sövényházi Balázs lett a megyei elnök. (A részletes összefoglaló táblázat pdf itt (287 KB) elérhető.)

A megyei elnökök munkáját mezőgazdaságért, élelmiszeriparért, vidékfejlesztésért, általános agrárgazdasági ügyekért, illetve helyi földbizottsági ügyekért felelős alelnökök segítik. A NAK országos küldöttgyűlése 2017 májusában határozott arról, hogy a hatékonyabb működés érdekében a tisztújítás alkalmával átalakul a kamarai szakmai osztályok rendszere. Országosan és megyei szinten az összevonások és racionalizálások révén az eddigi 15 helyett 9 osztály (Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari; Kertészeti és beszállító ipari; Állattenyésztési és beszállító ipari; Élelmiszer-feldolgozási; Élelmiszer-kereskedelmi; Kistermelői és helyi kezdeményezések; Erdő-, vad-, és halgazdálkodási; Együttműködés, fiatal gazda és innovációs; Környezeti, vízgazdálkodási és fenntarthatósági osztály) alakul. Az alakuló küldöttgyűléseken ezen megyei osztályok elnökeit is megválasztották.

A tisztségviselők megbízatása 5 évre szól. A köztestület tisztújításának utolsó állomása az országos alakuló küldöttgyűlés lesz. Erre 2017. december 20-án kerül sor Budapesten, a Parlament Felsőházi termében.

Fotó: NAK
Forrás: nak.hu