Tanácskozott a Tűzmegelőzési Bizottság

Fejér Megyei Tűzmegelőzési Bizottság

A gyerekek tűzvédelemi nevelésének jelentőségét emelte ki őszi értekezletén a Fejér Megyei Tűzmegelőzési Bizottság szeptember 25-én Székesfehérváron. A megbeszélésen az elmúlt hónapok tevékenységének értékelése mellett áttekintették a közeljövő feladatait.

A rendezvényen a tűzmegelőzési bizottság társelnökeként Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium főosztályvezetője és Vizi Ignác tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgatóhelyettes, a testület alelnöke köszöntötte a résztvevőket. Az elmúlt hónapok feladatait Geiger Zoltán tűzoltó alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő, ügyvezető elnök összegezte, kiemelve az óvodások és az iskolások körében idén is meghirdetett alkotói pályázat népszerűségét, a nyitott szertárkapuk rendezvényét és a szezonális veszélyekre figyelmet felhívó prevenció fontosságát.

A tűzmegelőzési bizottság rendszeresen tart interaktív foglalkozásokat az általános iskolákban. Ennek a programnak a folytatásaként a jövőben az óvodai közép- és nagycsoportokat is szeretnék felkeresni, ahol a kisgyermekek életkorához igazodva, játékos formában hívnák fel a figyelmet a tűzesetek megelőzésére, és veszély esetén – a sérülések elkerülése érdekében – az azonnali segítségkérés fontosságára. Az intézményi látogatásokkal párhuzamosan – előzetes egyeztetés után – a tűzoltóságok továbbra is lehetőséget biztosítanak az óvodai és iskolai csoportoknak a laktanyák, a tűzoltóautók és a szakfelszerelések megtekintésére.

Az év hátralévő részében a tűzvédelmi bemutatók is folytatódnak, amelyben nagy szerepet vállalt a Fehérvári Tűzoltó Egyesület. Az önkéntes tűzoltók a lakástüzek megelőzésére, a konyhai olajtüzek oltásának helyes módjára hívják fel a figyelmet. Minden alkalommal bemutatják, hogy az égő zsiradékra nem szabad vizet önteni, ilyenkor a legjobb és legbiztonságosabb megoldás, ha egy fedővel vagy serpenyővel letakarják a lángra kapott olajat. A Fejér Megyei Tűzmegelőzési Bizottság minden lakásban javasolja füstérzékelők elhelyezését, amelyek a tűz kezdeti szakaszában a felszálló füstöt észlelve sípolva figyelmeztetik a lakókat, így adva nagyobb lehetőséget a menekülésre és a segítségkérésre. A tűzbiztonság növelése érdekében minden háztartásba javasolt egy porral oltó tűzoltó készülék beszerzése is, amelynek helyes használatával a kezdeti, kis kiterjedésű tüzeket lehet eloltani.

Forrás: https://www.feol.hu/kozelet/2019/09/tanacskozott-a-fejer-megyei-tuzmegelozesi-bizottsag

2019.09.25.